Néha jól esik, ha megpihennünk egy kicsit a dolgos hétköznapokban. Szánj egy kis időt az elmélkedésre! Ebben segítenek ezek a szebbnél-szebb, igazabbnál-igazabb idézetek! Az életről szóló idézetek remek témául vagy kiegészítőül szolgálhatnak scrapbook oldalainkon! Válogass kedvedre!

“Soha ne ítélj meg egy másik embert, míg egy mérföldet nem jártál a cipőjében.”
Ismeretlen

“Olyan nincs, hogy semmi sem történik. Nincsenek átlagos pillanatok.”
A békés harcos útja c. filmből

“… a Létezés korlátlan, és a határtalan Mindenséget mindenki saját maga alakítja önnön személyiségével és látásmódjával. Mert aki nem látja a színeket, annak szürke lesz a világ – pedig vannak színek -, s aki nem hallja a hangokat, annak néma lesz a világ – pedig van zene, létezik a tánc.”
Christian, A. J.

“Férfi és nő, hogyan is érthetnék meg egymást amikor mind a kettő mást akar; a férfi a nőt, a nő a férfit.”
Karinthy Frigyes

“Nem igazság, hogy a ráncok éppen a mosoly nyomán jelennek meg.”
Mark Twain

“Jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tettem meg.”
Giovanni Boccaccio

“Az álmok valóra is válhatnak, különben a természet nem ösztönözne bennünket arra, hogy álmodjunk.”
John Updike

„Az univerzum mindig a segítségünkre siet, amikor az álmunkért harcolunk, bármilyen hülyeségnek tűnik is az az álom. Hiszen a mi álmunk, és csak mi tudjuk, milyen áldozatot követel tőlünk.”
Paulo Coelho

“Légy boldog úgy ahogy óhajtod, / Az életcél úgyis ez csupán. / Jelened legyen mindörökké oly szép, / Hogy ne is vágyhass szebb jövő után.”
Ismeretlen

„A tölgyek alatt / Szeretek pihenni, / Hova el nem hat / Város zaja semmi. / Zöld lomb közein / „Áttörve” az égbolt / S a rét mezein / Vegyül árny- és fényfolt.”
Arany János

“Tanuld meg a víztől követni utadat, / Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad. / Tanulj az árnyéktól őrködni éberen, / Tanulj a sziklától megállni helyeden. / Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér, / Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen: / Hogyan kell életed leélni csendesen. / Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred: / Hogy kell szépen élni és szépen halni meg. / Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg, / Tanulj a rózsától tisztán maradni meg. / Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed, / Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg. / Tanulj az árnyéktól alázatos lenni, / Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni. / Tanuld négy évszaktól ismerni az időt, / Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd. / Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy, zenélj. / Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj. / Belátást a sastól, s ha vállad súly nyomja, / Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya. / Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses, / Tanulj kismadártól: szabadon repülgess. / Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő, / Mindentől tanuljál, mert minden veszendő. / Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen, / Tanítson, mi meghal, s LÉTED ÖRÖK LEGYEN!”
Ősi norvég vers: Tanulj!

“Minden nap tiszta lap: írd rá, amire emlékezni szeretnél.”
Zsidó közmondás

“Egy homokszemben lásd meg a világot, / Egy vadvirágban fénylő eget, / Egy órában az örökkévalóságot, / S tartsd tenyeredben a végtelent.”
William Blake

“Ha a boldogságot kutatod, belül keresd, emlékezeted roppant nagy csarnokában. Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok. Itt találkozhatsz önmagaddal.”
Tatiosz

“Minden nap megszűnik valami, / amiért az ember szomorkodik. / De mindig születik valami, / Amiért érdemes élni és küzdeni.”
Herakleitos

“Az anya a család szíve és mosolya a szívverés.”
Ismeretlen

“Lehet, hogy csak addig látsz, ameddig a fényszóród sugara elér, de ezzel az egész utat meg tudod tenni!”
E. L. Doctorow

“Amit meg akarsz tenni, tedd meg! Ne félj bolondot csinálni magadból. Az ember lényegéből fakad, hogy bolondot csinál magából.”
Gloria Steinem

“A szivárvány az a szalag, amit a természet visel hajmosás után.”
Carla Diogo Dos Santos

“Ki magasan szárnyal / kicsinek látszik / azoknak a szemében / kik nem tudnak repülni”
Ismeretlen

“Élvezd az élet minden pillanatát, / élj át mindent, / csak akkor élsz igazán!”
Ismeretlen

“Bár naponta meg kell mászni egy-egy vermet; / naponta föl lehet zuhanni a csúcsra! / Az ember, úgy látszik, avégre termett, / hogy mit elért: keresse újra s újra…”
Fodor Ákos

“Rengeteg út van és rengeteg zsákutca. Rengeteg lehetőség és rengeteg rossz döntés. Megyünk az úton, ami adatott, és néha megesik, hogy az ember lánya egyszerűen eltéved, mert rossz sarkon fordul be. Nem érdemes azon rágódni, mi lett volna ha… Meg kell keresni a helyes utat, és tovább kell menni. Mindannyian a saját utunkat járjuk. És mi a cél? Hogy megvalósítsuk önmagunkat.”
Szex és New York c. film

“A világot kívánd, a teret, / több nem kell,  / de nem is kell kevesebb!”
Ismeretlen

„A mosoly értéke semmibe sem kerül, de sokat ad. / Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják. / Pillanatig él csak, de az emléke örökre megmarad. / Senki sem olyan gazdag, hogy ne lenne gazdagabb Tőle. / Boldogabbá teszi az otthont, táplálja a jó barátokat és a barátság biztos jele. / Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak és a természet legjobb orvossága a bajok ellen. / Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni, vagy ellopni. / Csak önként lehet adni! / EZÉRT HÁT MOSOLYOGJ!”
Ismeretlen

“Mosolyogj – / ez a második legjobb dolog, / amit az ajkaiddal csinálhatsz.”
Ismeretlen

“Megmérheted tudatlanságodat azon, / hogy mennyire hiszel az Igazságtalanságban és a sorscsapásban./ Amit a hernyó a világ végének tekint, / azt a mester / pillangónak nevezi.”
Ismeretlen

“Az út a fontos,nem az út vége. Aki túl gyorsan utazik, az elszalaszthat mindent amiért útra kelt.”
L’Amour, Louis

“Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni abban, hogy rátaláljon önmagán belül.”
Galileo Galilei

“Néha minden csak akkor kezdődik, ha csendben maradsz.”
Ismeretlen

“Az ember nem választhatja el testét / a lelkétől: amit testnek hívnak, az a lélek külsö birtoka, ahol / az érzékszervek őrzik a lélek kapuját.”
William Blake

“Milliószor messzebbre látunk sötétben, mint világosban. Ki látja fényes nappal a csillagokat?”
Fekete Gyula

“Nem az számít, hogy mekkorát ütsz, hanem az, hogy mennyi ütést állsz ki amikor talpon kell maradni, hogy mennyit bírsz, amikor folytatni kell.” A Rocky c. filmből

“A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon. Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről. Az évek múlásával ráncossá lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés, akkor lelked ráncosodik meg. Gondok, kétségek, az önbizalom hiánya, reménytelenség: mind hosszú évek, melyek nemcsak a testet húzzák le a föld porába, hanem a lelket is. Az ember – akár tizenhat éves, akár hatvanhat – csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és a dolgok szépségén: nem fél a kockázattól: gyermeki kíváncsisággal várja: mi lesz holnap: szabadon örül mindennek. Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid. Olyan fiatal, mint önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed. Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed. Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság – az ember, a Föld, a végtelenség hírnökeit. Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.”
Albert Schweitzer

“A mosoly a legkisebb távolság két ember között.”
Ismeretlen

Remélem, mosolyogva olvastad a fenti idézeteket? Neked is van egy kedvenc, életbölcsességed, bölcs idézeted? Nosza, oszd meg velünk! Szólj hozzá ehhez a bejegyzéshez és bővítsük együtt ezt az idézetgyűjteményt!

Pin It on Pinterest

Shares
Share This