fbpx
Scrapbook-oldalaidat a következő generáció, vagy magad számára úgy teheted még inkább személyesebbé, ha a kiválasztott témához, a cím és fénykép(ek) mellé kommentárt, megjegyzést is elhelyezel.
4 titok arról, hogyan írj hatasos kommentart?
Természetesen, a kommentárral rendelkező oldalakkal egyenértékűek azok az összeállítások is, amelyeken készítője nem helyez el mást, csupán egy oldalcímet, vagy egy dátumot, és inkább színekkel, dizájnnal és díszítéssel fejezi ki mindazt, amit mondani szeretne. Én azonban most a scrapbookingról, mint a jövőbe küldött „lenyomatunkról” szeretnék beszélni. Azt tapasztaltam, hogy magunkból adunk többet azáltal, ha írásban is kifejezzük, miért volt fontos számunkra, hogy éppen azt az eseményt, érzést, pillanatot rögzítettük abban a bizonyos scrapbook oldalban.

1.

A hatásos kommentár szerkesztésekor törekedj arra, hogy ne elsősorban „fogalmazz”, hanem írj. Ez alatt azt értem, próbálj meg úgy írni, mintha beszélnél ahhoz, akiről szól az oldalad/minialbumod. Ha görcsösen ki akarod találni, hogy mi legyen odaírva, nem fog sikerülni. Ehelyett inkább lazíts és csak gondolatban, vagy hangosan kezdj el „beszélni” az eseményről. Ezután írd le egy papírra, ami átfutott a gondolataidon. Rögvest! Ha nagyon pongyolán fogalmaztál, ne aggódj, majd később kijavítod azt a néhány szót, és a végleges majd rákerül az oldalra.

2.

Írd bele a kommentárba „magadat”, azaz az érzéseidet! Nézzünk például egy kisgyermekről szóló oldalt! A magam részéről, amikor gyermekeim albumába készítek összeállításokat, igyekszem többnyire levélszerű kommentárokat írni. Leírom mit tettek ekkor vagy akkor és kiegészítem azzal, hogy bennem ez mit okozott. Nem csupán első szám harmadik személyben írok az oldal szereplőjéről, hanem igyekszem belecsempészni egy-két mondatba első szám második személyű megszólításokat:

„Kilenc hónapot jártál bölcsibe, pont annyit, mint amennyit a pocakomban töltöttél, kicsi, kicsi Balikám! Ebben a kilenc hónapban számos olyan érzést éltem át, amit, ha nem kerültél volna bölcsibe, bizony sosem éltem volna át.”

Mindezt azért teszem így, mert ha a jövőbe nézek, a gyermekeim, valószínűleg a tényszerű adatoknál, eseményleírásoknál fontosabbnak fogják tartani, jobban fogják értékelni azt, hogy a mögöttes érzelmeimről is olvashatnak. Ettől lesz lenyomatszerű a scrapbook oldalunk. Magadból is üzensz gyermeked számára azáltal, ha a képek mellé belefoglalod szülői érzéseidet is.

3.

A megkapó kommentárhoz hozzátartoznak az élettel teli, eleven igék is. Ez alatt azt értem, hogy használj olyan szavakat, amelyek segítségével lelki szemeid előtt megjelenhet az adott élmény. Energikus, stílusos szavakat!

„Ezután a sáska, Márkó karjáról átmászott a fényképezőgép objektívjére.” Ebben semmi izgalmas nincs. Ehelyett inkább így fogalmaztam: „Aztán a sáska valószínűleg megelégelte a fényképezést és támadóállásba helyezkedett: széttárta mellső lábait és megtámadta az objektívet.”

Ugye mennyivel jobban látod magad előtt a történést? Ez az energikus, eleven igék megválasztásának köszönhető.

4.

Használj felkiáltásokat, vonatkozó névmásokat, utalószavakat, mellékneveket, üzenj vele a jövőbe!

„Balázs, ez a tulajdonságod olyan sokat elárul abból a tündéri személyiségből, aki Te vagy… vagy aki leszel egyszer… Maradj meg ilyennek, drágám! Értékeld a természet szépségeit, fejezd ki a kedvességedet egy-egy szál virággal, örülj annak, hogy adhatsz, és mosolyogj mindig annyit, amennyit mosolyogsz ránk minden nap.” Ezek az apró trükkök életet lehelnek majd a kommentárunk szövegébe.

A cikkben ismertetett elveket alkalmaztam az alábbi alkotásokon:
Nagyításhoz kattints a képekre!

Hagyományos scrapbookoldal: Kilenc hónap | Budaházi Brigitta
Hagyományos scrapbook oldal: Balibaba | Budaházi Brigitta
Hagyományos scrapbook oldal: Sáskajárás | Budaházi Brigitta
Hagyományos scrapbook oldal: Kisbogaram| Budaházi Brigitta
Hagyományos scrapbook oldal: Márkó baby| Budaházi Brigitta

És, most, hogy már ismered ezeket a trükköket, mit tegyél? Gyakorolj! Itt és most, hagyd abba az olvasást, és játsszunk közösen egyet!

  • Vegyél a kezedbe egy ceruzát, és próbálj meg leírni egy eseményt, ami az elmúlt héten történt. Csupán néhány mondatban. Igyekezz könnyedén írni, mintha csak beszélnél. Ne gondolj arra, hogy most kommentárt írsz, hanem a gondolataidat írd le, úgy ahogy eszedbe jutottak. Ezzel teljesítetted is az első pontot! Ugye, hogy nem is volt olyan nehéz?
  • Miután leírtad, olvasd át újra a szövegedet, és próbáld meg alkalmazni az utolsó 3 pontot is. Visszaadják ezek a sorok azt, hogy te magad mit éreztél? Írj hozzá szövegedhez ilyen mondatokat, ha még nem! Majd karikázd be az igéket, és ahol szükséges, próbálj meg találni helyettük még érdekesebb kifejezéseket! Ne először, írás közben tedd ezt meg, mert akkor lelassul a fogalmazásod és elfelejted, mit is akartál leírni. A vázhoz ne nyúlj, hanem utólag vigyél a szövegbe életet!
  • Végül, nézd meg, hogy hová helyezhetsz el felkiáltásokat, vonatkozó névmásokat, utalószavakat és mellékneveket. Ne bánd, hogy nem elsőre lett kész! Ha gyakorolsz, azaz egyre többször írsz kommentárt az oldaladra, ez az idő bizonyára idővel egyre rövidebb lesz!

Ha kész, dőlj hátra, és olvasd el a szöveget. Ugye milyen könnyen olvasható, energikus kommentárt sikerült írnod? Ha ezután ezeket a trükköket a scrapbook oldalaidra szánt kommentárokon is alkalmazni fogod, biztos vagyok benne, hogy nem csak te fogsz majd annak örülni, hogy megtanultad a hatásos kommentárok 4 titkát.

Ezt megígérhetem.

Budaházi Brigitta scrapbook oktató, a Scrapbook.hu alapító szerkesztője. 2006 óta scrapbookozik, alkotásairól készült bejegyzései, albumkészítési leírásai 2007 óta olvashatók személyes blogján és a Scrapbook.hu honlapon. 2009 óta tart személyes scrapbooktanfolyamokat és online workshopokat.
Ez a cikk eredetileg 2009. 01. 05-én jelent meg a Scrapbook.hu honlapon. Most a korszerűsített, felújított változatát olvashatod. A fent beágyazott scrapbook alkotások Pinterest mappánkra mutatnak. Egyes képek a Scrapbook.hu egykori nyilvános képgalériájából származnak. Alkotóik a képgaléria felhasználási feltételeinek elfogadásával hozzájárultak képeik nyilvános megosztásához. Előfordulhat, hogy még nem működik az eredeti alkotásra mutató link. A régi galéria visszaállításáig köszönjük türelmedet.
Iratkozz fel a Scrapbook Hírlevélre

Iratkozz fel a Scrapbook Hírlevélre

Azonnal érkezik két scrapbook minialbum elkészítési útmutatója. Csatlakozz és értesülj a legfrissebb hírekről!

Köszönöm! Hagyd jóvá a feliratkozásodat a kapott emailben is!