fbpx

A scrapbook naptár márciusi oldalára olyan alkotás került, amelyen a fotó inspirálta a dekorációt, a fotó színei, mintái köszönnek vissza a díszítőelemeken, ezért is lett nagyon harmonikus az eredmény. A fotós kihívás is ehhez kapcsolódik, úgyhogy beszéljünk egy kicsit a színekről!

Úgy tartják, hogyha egy színes fotó tetszik, akkor simán lehet, hogy az egy rossz kép, csak szépek a színei. Van ebben valami, de most induljunk ki abból, hogy jó a képünk, és a színekkel csak tovább fokozzuk a hatást.

Az egyik leggyakoribb állapot (szándékosan nem mondom, hogy hiba, hiszen általában nem divatfotózásra öltöztetjük a gyereket reggelente) a gyerekfotóknál, de néha még felnőttek képein is, hogy nem túl átgondolt az öltözékük.

A legfelső póló a tegnap elöl hagyott nadrággal lehet, hogy tökéletesen passzol, de többnyire inkább nem. Három gyerekem van, így pontosan tudom, hogy nem olyan egyszerű mutatvány mindenkit minden reggel csinibe öltöztetni, és sokszor tényleg felesleges is, de amikor várható, hogy fotók is fognak készülni, akkor érdemes pár percet az öltözködésre szánni. Extrém példa, de hoztak hozzám kisgyereket fotózásra kinyúlt melegítőnaciban…

Néhány nagyon egyszerű tanács figyelembevételével sokkal jobb lesz a fotóid összhatása, és ezáltal a scrapbook oldalaid is!

Márciusi fotós tipp Orsitól

A mesehősök maradjanak a mesékben

Megfigyelésem szerint a gyerekek imádják a mesefigurás felsőket kockás-csíkos-virágos alsóval kombinálni, de ez fotón nagyon nem szép. Persze, ez is emlék, hogy így öltözött a gyerkőc 3 évesen, de ha fotózás van, próbáljátok kerülni ezeket. A túl sok minta amúgy sem szép, az apró kockás-pöttyös pedig zavarja a szemet.

Monokróm összeállítás

A divat avatott szakértői sokkal többet tudnak erről, mint én, de az biztos, hogy fotón jól néz ki, ha egy színnek a különböző árnyalatait használod. Világoskék felső sötétkék alsóval, vagy hercegnőknek akár tetőtől talpig rózsaszín, de különböző árnyalatokban. Elegáns, letisztult, és minden színnel működik.

Komplementer színek

A kiegészítő színek is remekül mutatnak! Válassz 2 fő színt a színkerék ellentétes oldalairól, és válassz egy 3. színt is a kiegészítőknek, de ebből tényleg csak keveset használj! Ezt a megoldást használtam a naptár márciusi oldalánál: piros felső + gumicsizma, kék szoknya, citromsárga virágos hajpánt. És, bár ezen a képen nem feltűnő, a szoknya díszítése is sárga virágokból áll. Ezt a képet foglalta scrapbook oldalba Gigi, és ha van naptárad, láthatod, hogy a kislány ruhájának minden részlete visszaköszön a díszítésben.

Homogén háttér

A fotókon az előnyös megjelenés mellett nagyon fontos, hogy a háttér ne vonja el a figyelmet a főszereplőről. Tudom, hogy játszótéren, koripályán, strandon, utcán nehéz még erre is figyelni, de próbálj úgy fotózni, hogy legalább szemetes, idétlen téma, a háttérből nagyon kiugró valami ne legyen. Sokszor ez könnyen megoldható azzal, ha arrébb lépsz kettőt vagy leguggolsz, fellépsz valamire, vagyis egy kicsit más szögből készíted a képet, mint ahogy az a legkényelmesebb lenne.

Márciusi fotós tipp Orsitól

Tudom, hogy nem könnyű a fentieket kisgyerekkel megvalósítani. Nem is mondom azt, hogy figyelj ezekre minden játszóterezés előtt. De amikor pl családi esemény van, vagy csak egy szép tavaszi nap, amikor pontosan tudod, hogy szeretnél pár képet a gyermekedről a friss zöld fűben, akkor szánj pár percet a ruhák összeválogatására!

Jó fotózást, és persze ebben a hónapban is kíváncsian várom a fotókat a kihívásra! :D

Orsi

Szöllősi-Kiss Orsi fotós, gyermekkora óta rajong a fényképezésért, a ritka pillanatokat, különleges hangulatokat megörökítő fotókért. A Mamarazzafoto.hu, a Foodfolio.hu és a Prodotti.hu honlapok szerzője. A fényképezést gyermekfotó tanfolyamon, ételfotó tanfolyamon valamint tárgyfotó tanfolyamon tanítja. Az online fotótanfolyamok mellett készít könyvekhez illusztrációt, weboldalakra termékfotókat, reklámfotókat, valamint a Ringier Axel Springer kiadó gasztromagazinjainak ételfotósa..

Iratkozz fel a Scrapbook Hírlevélre

Iratkozz fel a Scrapbook Hírlevélre

Azonnal érkezik két scrapbook minialbum elkészítési útmutatója. Csatlakozz és értesülj a legfrissebb hírekről!

Köszönöm! Hagyd jóvá a feliratkozásodat a kapott emailben is!

Pin It on Pinterest

Shares
Share This