Ezt a scrapbookoldalt a júliusi vázlatkihívás kapcsán készítettem, ötletadó inspirációként. Az eredeti vázlatot, amit a Scrapbook Naptárban szereplő, júliusi oldal elrendezése alapján rajzoltam, itt néhány fotóval kiegészítettem, mert egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne csak négy képet emeljek ki az Edinburgh(Edinborough)-ban tett sétánkon készült fényképekből. A fotók aránya is más, kisebb helyre szorult a címfelirat, a képaláírás-blokk pedig, magasabb, ellenben keskenyebb lett az eredeti vázlathoz képest.
Változás még az eredeti vázlathoz képest, hogy elhagytam a címfelirat-blokk bal felső sarkából. a plusz díszítőelemet, ezt egy ezüstfonállal helyettesítettem – ami szépen visszaköszön a jobb alsó sarokban is. Minden más tekintetben ragaszkodtam a vázlathoz, azaz a blokkszerű elrendezéshez. A blokkszerű elrendezés lényege, hogy a fotók egyenlő távolságra vannak egymástól és egy blokkot képeznek, a köztük kialakuló esetleges üres felületeket pedig keskeny papírcsíkokkal kiegészítve kialakul egy négyszög alakú blokk.
Az oldal elkészítéséről és menetéről néhány nap múlva olvashatsz egy másik cikket a személyes blogomon. Amiből megtudhatod, miből indultam ki, hogyan válogattam az elemeket? Olvashatsz arról, miért pont az és pont oda került az oldalra, valamint, hogyan készültek nagy kedvenceim, az sk. díszítőelemek? Kulisszatitkokat fogok elárulni, amiket te is bevethetsz.
Szeretettel várom a te alkotásodat is a Scrapbook.hu júliusi vázlat kihívására! Ha még nem hallottál róla, kattints ide és ismerkedj meg a részletekkel: Scrapbook.hu júliusi vázlat kihívás